Témavázlat

A tapasztalati tudományok fejlődésének során időnként fel-felmerül a kérdés: vajon hozzájárulhatnak-e a tapasztalati tudományok a témakörüket érintő filozófiai kérdések eldöntéséhez. Előadásomban ezt a kérdést vetem fel a filozófiai szkepszis illetve az evolúciós pszichológia és a fejlődéslélektan vonatkozásában. Amellett érvelek majd, hogy az utóbbi két tudomány eredményei alapján sem az nem várható, hogy tévedésen kaphatjuk a szkeptikusokat, sem pedig az, hogy igazolni tudjuk a szkeptikus érveket. Úgy gondolom viszont, hogy a fejlődéslélektani meggondolások új, történeti megvilágításba helyezhetik a szkepszis kérdését. Meggyőződésemet a felnőtt és a négy évesnél fiatalabb gyermek megismerőképességében mutatkozó különbségekre alapozom. A felnőttek mentalizáció révén, vagyis oly módon értik meg társaikat, hogy megértésük érdekében szándékokkal, véleményekkel és egyéb intencionális állapotokkal ruházzák fel őket. A négy évesnél fiatalabb gyermek ezzel szemben, úgy tűnik, kizárólag a viselkedés alapján, a viselkedés mentális hátterének és intencionalitásának figyelmen kívül hagyásával érti meg a környezetében élőket. A mentalizáció lehetősége már csak azért sem merül fel számára, mert az intencionalitás megértésének egyik mércéjéül szolgáló hamis vélekedési tesztből az derül ki, hogy az ilyen korú gyermek nincs tisztában még az intencionalitás természetével. A másik ember viselkedésközpontú megértése láttán felmerül annak lehetősége, hogy az ilyen korú gyermeket kiskorú behavioristának tekintsük, s vele kapcsolatban felelevenítsük a logikai behavioristáknak a tudat nem-reflektív, nem önmagára eszmélő naiv használatához való visszatérést hirdető programját. A behaviorizmus érvényességi köre természetesen szűkebbre szabott, mint egykori képviselőik gondolták: csak a környezetében élőket még nem mentalizálva megértő gyermekeknél jogosult.